II. Musiceditor & Limitless Audio Remixverseny [Frissítve!]
A múltkori versenyt eredményesnek találtuk, mint a zenék minősége,
mint a pályázók száma alapján, ezért egy újabb megmérettetés elé
állítunk Titeket.
Addamz – Mirage című számának sávjaiból kell majd egy teljesen új
zenét írni. Ezúttal stílusmegkötés nincs, tehát bátran szabadjára
engedhetitek a lelketek mélyén megbúvó kisördögöt. A nyereményetek egy
Limitless Audio válogatás album lesz, amelyen a legjobb zenék mellett
hallhattok pár kiadatlan számot is. Ráadásul CD-n, a postaköltséget
pedig mi álljuk természetesen és mindössze egy példányt fogunk belőle
készíteni.
A szabályok nagy vonalakban maradtak ugyan azok, a változásokat
lentebb olvashatjátok. Sok sikert mindenkinek, és munkára fel!
Frissítve (2010.07.17.)
A beérkezett nyolc pályaműből, a zsűri döntése alapján a remixversenyt Hurvinyek nyerte! Gratulálunk nekik, a többieknek pedig természetesen köszönjük a részvételt. [link]
Hozzászólások
Bocs a szótlanságért, de nem voltam semmilyen net elérhetőség közelében.
hallgatom sokat a lemezt, nagyon tetszik az egész. A leggyakrabban a 3,5,7,8 csendül fel. Nagyon zsír a keverés, ehhez külön gratula!!!! AZt lehetne tudni, hogy honnan kerültek ki az előadók, és kik ők? Már mint, hogy mind külföldi, vagy csak magyar, vagy vegyes?
Üdv, Tomi.
@Hurvinyek kivetelesen gyors volt a posta
Remeljuk lesz rajta olyan zene, ami elnyeri tetszesedet
http://www.remixcomps.com/
A nyeremények általában:
- 100-500 USD
- technikai eszközök vagy software-ek
- digitális vagy fizikális megjelenés
- stúdió idő
- ritkán royalty
Üdv.
Üdv! Tomi
Eleg elfoglalt vagyok (aki ma latta az arnyekomat chaten az tapasztalta), sok mindent kell inteznem a hatterben, engedelyeket kerni a zenekre amik a verseny gyoztesenek gyujtemenyet gyarapitjak, kozben haladni kell a kiadvanyokkal is, most zartunk le egy nagy projektet, informalni a fazisokrol az erintetteket, stb.. stb.. sok a felszin alatt rejlo munka, na de nem akarok kibuvokat keresni, a lenyeg, hogy ezert valaszolok csak most.
1: Direkt nem volt odairva a kiirasban, h a muveket kulon velemenyezni fogjuk, mivel az elozo alkalommal is rengeteg idot elvett, raadasul ezt 3 emberhez igazitani majdhogy nem lehetetlen muvelet (most se sikerult). En ugy gondolom nem igertunk olyat amit nem tartottunk be.
2: Valoban nem vagyunk otthon minden mufajban, en szemely szerint egy mufajt sem erzek olyannak, hogy arra azt mondjam, otthonosan mozgok benne. Nyilvan olyan dolog ez, hogy egyik zene jobban tetszik, masik kevesbe, lehetetlen 100% objektivnek maradni, de talan nem is kell, kulonben mi alapjan dontenenk? Szaraz adatok meg technikai megvalositasok alapjan?
3: Keveresrol meg dinamika problemakrol annyit, hogy ha nem tudod hasznalni akkor ne hasznald, jobb egy nyers wav, mint egy tulprocesszalt. Egyszeru az oka, az elson lehet javitani a masodikon nem. Mi SEM ertunk ezekhez, masterrol pedig felesleges beszelni, hiszen alig nehanyan ha talalkoztunk ilyennel, es az bizony nem otthoni PC korulmenyek kozott keszult az biztos. A tul sok technikai problemaval valo kuszkodes pedig sajnos a kreativitas rovasara megy, az arany kozep-utat megtalalni viszont nem 3 honapos feladat.
4: Valoszinuleg nem a legjobb anyagot dobtuk fel ehhez a versenyhez... Tudom, hogy a zenem nagyreszt disszonans elemekbol epul fel, erre alapoztam, ettol egyedi, szamomra a disszonancia olyan allapot, amit kepessegeimhez es lehetosegeimhez merten megprobalok kihasznalni, es abbol zenet letrehozni. Remixet kesziteni viszont nagyon nehez. Kapcsolodnia kell az eredeti koncepciohoz, tovabbgondolva azt, a sajat stilusotokat a lehetosegekhez merten hozzaadni. Ez nem azt jelenti, hogy irunk egy sajat zenet, amibe beleteszunk nehany hangot a packokbol. Az a sampling.
5: A donteseink teljesen fuggetlenek attol, h reason vagy nem reason, en mivel nem hasznalom nem is tudom felismerni a jellegzetes karaktereit, vagy a gyakori hangmintakat benne.
Vegezetul gratulalok a gyoztesnek, es akkor ime a track-lista a nyeremenyrol:
01 Aubin Ni - Mindscape [Aubin Ni Records | FL, USA]
02 Shamen - Journey With Galilei [Limitless Audio | HU]
03 Twang - It is not a fish [Limitless Audio | HU]
04 Entryan - Talaina [unreleased]
05 Addamz - Life [Limitless Audio | HU]
06 Addamz - Divergency [Limitless Audio | HU]
07 Entryan - Delta Hydrogen [Limitless Audio | SK]
08 Addamz and Ambient Fabric - Medieval Harmony [Limitless Audio | HU+NO]
09 Addamz - Hopeless Tomorrow [unreleased]
10 Entryan - Ambrosia [Limitless Audio | SK]
11 Addamz - Two Worlds [Limitless Audio | HU]
12 Twang - Older than god [Limitless Audio | HU]
Remenyeim szerint a jovo heten mar postazva lesz, attol fugg mikor tudok elugrani vele melobol..
Addamz nekem valahogy jobban bejött Deyan vagy MC Stekker szerzeménye. Ötletben legalább is tovább mentek mint a győztes, szerintem az egy kicsit unalmas lett.Mondjuk én a keverést, kompresszort meg a masterelést kihagytam a "versenyszabályból".( Nekem sem megy igazán.
Viszont 56apa - val is 1et kell, hogy értsek.A múltkori versenyen az értékelés tényleg komolyabb volt.
Biztos aki dolgozott az anyaggal, szeretné tudni, hogy "hol bukott" el a versenyben.Az is igaz, mivel stílus megkötés NEM volt, a zsűrinek is nehezebb dolga volt, hiszen Ti sem lehettek otthon minden műfajban.
Szóval nehéz szakma ez....
üdv.
McKertel
Sziasztok!
Hirtelen nem is tudom mit mondjak. Nagyon meglepett az eredmény, hiszen nem számítottam rá. Az előző megmérettetésről pont lemaradtam, és vártam hogy megint legyen. Készítettem valamit az elképzelésem szerint, azért hogy kapjak visszajelzést arról, mire kellene figyelnem, mit lenne jó másképp csinálni. Arra gondoltam sokkal több beérkező mű lesz. Tisztában voltam azzal, hogy ez nem az igazi, de végül ennél maradtam. Köszönöm szépen a szavazatokat, igyekezni fogok továbbra is, remélem kapni fogunk ismét házi feladatot még ebben az évben! Most azért megiszom egy jól behűtött söröcskét az eredményre való tekintettel!
Nálam nem ő nyert.
Bár a rezsó az rezsó .....
Gratulálok mindenkinek, aki vette a fáradságot és dolgozott a művén.
Fiúk, lányok! Finálé!
amúgy ajánlanám internet explorer frissítését 8-as verzióra
Ha a zenémben nem is, de programjaiban ott bujkál a kisördög az biztos!
Viszont Addamz adtál egy jó tippet, hogy próbáljak meg más böngészőt, bár én eddig Firefox-al próbálkoztam amit ajánlottál, mégis Explorer-rel sikerült végül is feltöltenem( az Explorer-rel viszont az oldalra nem tudok belépni, szóval vannak bajok a böngészőimmel, vagy a beállításaikkal).
Még egyszer köszi mindenkinek a fáradozást és a segítséget!
ha nem megy igy sem, akkor probald masik bongeszoben.. Opera, Chrome, Safari, Firefox... nekem Firefox van es siman engedi feltolteni
Audacity http://is.gd/bw4LG
mindketto tokeletesen kepes mp3-at konvertalni, magadnak allithatod a parametereket, es ingyenes
Azt írja ki feltöltés közben az oldal. hogy nem megfelelő formátum.
Tudna valaki ajánlani nekem egy olyan mp3 tömörítő programot amit elfogad az oldal.
Előre is köszönöm.
http://www.youtube.com/watch?v=YjqyhOwEqic
Hát akkor nincs más hátra mint szabadjára engedni a lelkem mélyén megbúvó kisördögöt.
ahogy Insomnia mondta: "bátran szabadjára engedhetitek a lelketek mélyén megbúvó kisördögöt."
Előre is köszi a a választ.
Rhí
- Skaetion: Katka ha már remix akkor a fő dallam vonal sem ártana hozzá. Mert ha csak egy éneksávra...
- Addamz: @djgekko semmi gond, aki RSS-bol nezi annal jol latszik a linked, amugy meg: http://is.gd/
- djgekko: Azt hiszem itt az eredeti: http://bit.ly/de7ArV szerkesztve by admin
- tonyo: @FLman remix@kat-ka.hu címre.
- FLman: Hova kell küldeni a linket?


http://aubinni.com/news.html
Vele masfel eve beszeltem eloszor, o keresett meg amikor egy kampanyban ment a zenem, es megmutatta a sajat keszulo albumat, azota folyamatosan informaljuk egymast a tortentekrol, egyebkent amerikai, itt lakik: Orlando, Florida.
Shamen
http://myspace.com/shamengoamusic
A nagykanizsai szinket kepviseli tobb eves megbizhato tapasztalattal, foleg psytrance vonalon, erdemes figyelni a korulotte levo torteneseket, mindig van valami uj amit elohoz.
Twang
http://myspace.com/twangmusic
Lehet van itt meg olyan, aki emlekszik azokra az idokre, amikor meg elenk volt az oldal forumresze es sok ma mar profikent mozgo amator latogatta az oldalt. Twang is ekkor volt aktiv reszese a kozossegnek. En egy szerencses veletlen kovetkezteben ismertem meg, aztan felhoztam neki a Limitless Audio otletet, amire egybol igent mondott, igy o volt az elso akire szamitani lehetett a dologban.. egyebkent Ozoran elcsiphetitek a chill fellepok kozott..
Ambient Fabric
http://myspace.com/ambient.fabric
Del-Norvegia, Arendal nevu varosabol (innen: http://is.gd/e1W6e | egyebkent a 006-os lemezborito is ezt a kepet tartalmazza, ha megfigyelitek
Szoval vele ugy kerultem kapcsolatba, hogy amikor eppen a mirage-t keszitettem ram talalt es megtetszett neki a muzsika, majd abban maradtunk, h megprobalkozunk egy kozos zenevel is. Ez a tavolsag miatt eleg lassan ment, de az eredmeny rajta van a CD-n a 8-as szamu zenekent. Azota keszult mar tobb kozos is, am azok nem publikusak.
Entryan
szerintem nem kell bemutatni, itt el koztetek Insomnia szemelyeben
Addamz
magamrol meg nem szandekozok hosszasan irogatni, az eszak-magyarorszagi regiot kepviselem, tobb-kevesebb sikerrel, szoval hallgassatok zenet