FL Studio tutorial by Pocy - 4. rész
A Piano roll-t itt tudod előhívni:
Manapság minden profi zeneszerkesztő programban jelen van, mert használata egyszerű és áttekinthető. Itt most nem fogom leírni minden egyes gombnak a szerepét, csak a fontosabb dolgokat vesézem ki, amelyekkel gyakran szoktak problémák lenni az olyan felhasználóknál, akik csak most kezdtek bele a zenélésbe.
Tehát a lényeg:
Baloldalon függőlegesen láthatunk egy klaviatúrát.
Gondolom, nem sokat kell magyaráznom ennek a lényegét. Ettl jobbra egy táblázat rendszerben tudunk rajzolni apró kockákat, akár egy pattern szerkesztőnél. Az elve ennek is ugyanaz, mint a patternnek, annyi különbséggel, hogy míg a petternnél egy kocka berajzolása csak egy jelnek számít, amely jel szerepe az adott hang egyszeri megszólaltatása, addig a piano roll rendszereknél nem csak a jelet, hanem az elhelyezkedését is meg tudjuk határozni (pl. C3; G2; stb.). Ha felviszed az egeret a táblázatra, akkor az egy ceruzára változik, és ilyenkor tudsz vele rajzolni. Amikor berajzolsz egy kockát, az a kocka automatikusan meg is szólal, ami nagy segítség, mert így talán nem téveszted el a táblázatban a helyét. Ha valamelyik kockát nem oda akartad tenni a ahova az került, csak fogd meg az egér bal gombjával és mozgasd el a kívánt pozícióra. Kezdetnek válaszd ki a kick csatornát, és a piano rollon rajzolj be minden negyedik ütem első egységébe egy kockát, majd indítsd el a lejátszást. Ha nem hallasz semmit, az valószínűleg azért van, mert a play gomb melletti pat/song kapcsoló song módban van. Állítsd vissza pat módba. Most már hallani lehet de ha nagyon fülelsz és esetleg bekapcsolod a metronómot, akkor észreveszel elég durva csúszásokat az ütemhez képest. Ezt lehet javítani, ha a bal felső sarokban lévő kis zongorát ábrázoló ikonra klikkelsz, és a legördülő menüben a tools/quick quantize opcióra klikkelsz.
Ez a hibajavítás, ami minden egyes kockát minden ütem első bejegyzésére mozgat automatikusan. Sajnos a mi esetünkben nem történt semmi, mert a snap résznél nem jelöltünk ki semmit.
Nos mire várunk még állítsuk be a cell opciót. És lám már át is helyezte a kockákat az ütemek első egységére. Ez volt a bonyolultabb része a dolognak, az egyszerűbb, pedig az lenne, hogy még berajzolás előtt beállítjuk a megfelelő javítási értékeket, és a progi automatikusan javítja a hibákat. Ha most meghallgatjuk, és bekacsoljuk a metronómot, érezzük is a különbséget a hibás és a javított között. Van még egy jó pár előre definiált ütem 1/6, 1/3, 1/4, amelyek közül mindenki a saját ízlésének megfelelően csemegézhet. Törölni is igen könnyen lehet, jobb klikk az adott kockára és már el is tűnt az élők sorából. Amikor ceruzával rajzolsz, akkor egyszerre csak egy kockát tudsz rajzolni, de ha a bal felső gombsoron kiválasztod az ecsetet, akkor addig rajzol, amíg húzod az egeret, mintha tényleg festenél. Alul látszik egy különálló panel, ami teljes egészében megegyezik a step sequensernél levo keyboard editorral. Aki nem tudja ez a panel, mire szolgál, az olvassa el a Step Sequencer címu tutoriálunkat. Ha valami nem tiszta támadjatok a fórumban az Fl Studio témánál.
További részekHozzászólások
- Skaetion: Katka ha már remix akkor a fő dallam vonal sem ártana hozzá. Mert ha csak egy éneksávra...
- Addamz: @djgekko semmi gond, aki RSS-bol nezi annal jol latszik a linked, amugy meg: http://is.gd/
- djgekko: Azt hiszem itt az eredeti: http://bit.ly/de7ArV szerkesztve by admin
- tonyo: @FLman remix@kat-ka.hu címre.
- FLman: Hova kell küldeni a linket?

